Önkormányzati csapatunk

A székelyudvarhelyi önkormányzatban a 2020-as választások után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség összesen hat képviselővel alakított frakciót.

Berde Zoltán

Frakcióvezető

Egy négyéves mandátumra, tanácsosi munkára, feladatokra tekinteni úgy lehet, ha az alapfogalomból indulunk ki, éspedig a székelyudvarhelyi lakosok érdekképviseletéből. Meghallani, észrevenni az emberek mindennapi igényeit, elvárásait, panaszait, gondjait melyek a feladatok alapjául szolgálnak. Úgy gondolom, hogy az önkormányzati képviselő egyik legfontosabb feladata a lakosság által jelzett közérdekű problémák megoldásának elősegítése.

Darabont Ede-Gergő

ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ

Egyetemi éveim alatt egyre inkább kiforrott bennem az a gondolat, amely még a középiskolai éveimben született: itthon szeretnék megélni, itthon képzelem el a jövőmet. A 2020 és 2024 közti időszakban elsősorban Székelyudvarhely emberközpontúbbá tételéért szeretnék dolgozni, egy olyan városért, ami nem csak most, de a jövőben is élhető, ahol minél több gondot vehetünk le a lakosság válláról, egyszerűsítve mindennapjaikat.

Benedek Árpád-Csaba

Önkormányzati képviselő

Az utóbbi években városunk fejlődése megtorpant, míg a többi székelyföldi város jobban kihasználta a lehetőségeket, és hatékonyabban gazdálkodott. A következő években fontosnak tartom, hogy minél előbb elkezdődjenek az olyan meghatározó beruházások, mint a szejkefürdői mofetta és fürdő, a városi uszoda vagy a víz- és csatornahálózat felújítása. Ennek érdekében többéves, átlátható és reális költségvetés elfogadására van szükség, maximálisan kihasználva a külső forrásokat.

Jakab Zoltán

Önkormányzati képviselő

A közélet történészként mindig is vonzott, ezért 2018-ban az RMDSZ Székelyudvarhelyi Szervezetének választmányi tagja lettem, és úgy gondoltam, hogy tisztséget vállalva többet tehetek a közösségért. Az oktatás területén tizenötéves tapasztalatom van, és szívügyemnek is érzem. Székelyudvarhely leginkább iskolavárosként él a köztudatban, ennek ellenére oktatási intézményeink és a pedagógusok rendelkezésére álló eszközök elavultnak számítanak – ezeket a problémákat meg kell oldanunk!

Dávid Endre

Önkormányzati képviselő

29 éves koromra dolgoztam, tanultam és önkénteskedtem is külföldön, de bárhol is jártam, bármivel is foglalkoztam, soha nem éreztem azt a valamit, amit csak otthon érez az ember. Sokan maradnának itthon, ha úgy éreznék, hogy megbecsülik őket, és sokan költöznének haza ugyanezért. Egy olyan városról álmodok, ahol az emberek mernek vállalkozni, mernek gyermeket vállalni, nem félnek használni anyanyelvüket és szimbólumaikat, és nem utolsó sorban büszkék lehetnek identitásukra és közösségükre.

Szakács Tibor

Önkormányzati képviselő

Két gyermek édesapja vagyok, és nyolc éve vezetem saját textilipari vállalkozásomat. Székelyudvarhely méltán híres az erős vállalkozószellemről, a helyi gazdaság tartóoszlopai pedig csakis a helyi kis- és középvállalkozások lehetnek. De nekik támogatásokra van szükségük a munkahelyek megtartása és bővítése érdekében, ezért a városvezetésnek lehetőséget kell teremtenie rá, hogy a meglevő ipari területek odaítélésével fejlődési lehetőséget biztosítson a helyi vállalkozók számára, akik így lökést adhatnak a helyi gazdaság bővülésének, ezáltal az udvarhelyiek életszínvonalának növekedésének.